Napjainkban a számítógép-használat természetessé vált, szinte nincs olyan munka, amelyhez ne lenne szükség arra, hogy a képernyőt nézzük – de gyermekeink tanulásához is egyre nélkülözhetetlenebb a számítógép. A túl sok számítógépezés ugyanakkor káros hatásokkal bír mind a szemre, mind az idegrendszerre nézve. Mit tehetünk azért, hogy a káros hatásokat csökkentsük? Dr. Hangyál Éva, az Optokid Gyermekszemészeti Centrum szemész főorvosa válaszolt Veress Ágnes kérdéseire a Felfedező című műsorban.

Milyen hatásai vannak a számítógép-használatnak?

Az emberi szem nyugodt és békés működéséhez többszöri fókuszváltásra van szükség: különböző távolságokra nézzen a szem, megfelelő mennyiséget mozogjanak a szemizmok, pislogjon, és ha lehet, természetes fény érje a látóhártyát. Amikor a monitort nézzük, ezek a tényezők hiányoznak: mesterséges fényt nézünk, ráadásul erőteljes kék fény terheléssel, egy pontra fixálunk, nem pislogunk. Ezen kívül az elektromos eszközök közelében tapasztalható elektrosztatikus por is irritálhatja a kötőhártyát, kiszárad a szemfelszín, tehát az élettani hatások ellen működik a számítógép.

Az is mesterségesnek számít, ha nappali fény mellett dolgozik valaki a gép mellett?

A nappali fény segíthet, de a monitor fénye jut a látóhártya középső, centrális részére. A kutatások szerint a kék fény az idegrendszerre hat, felpörgeti az agyműködést olyan szintre, amely már nem a koncentrációban segít, hanem pont ellenkezőleg: a pihenést gátolja.

Milyen baja lehet a szemnek a káros hatások miatt?

Rövidlátóknál a sok számítógép-használat fokozza a rövidlátást: a mai fiataloknak sokkal gyorsabban romlik a szemük, mint az előző generációnak. A kék fény a látóhártya centrális, középső részére hat, és károsodást okozhat az érzősejtekben. Az idősebb korban megjelenő makula-degeneráció előfutára és lehet, hogyha valaki túl sokáig nézi a kék fényt.

Mi a helyzet az olvasással? Az is káros a szemnek?

Az olvasásnál egyrészt nincs a kék fény, másrészt az olvasás során, a tekintetünk szóról szóra halad, a tapasztalható enyhébb szemmozgás segíti a fixálást. A számítógépnél a monitoron lévő információt mozgatjuk, és nem feltétlenül a tekintetünkkel követjük a sorokat. Az állandó a közelre fókuszálás előre hozhatja a rövidlátást, de a könyv esetében kevésbé, mintha monitort használnánk.

Mit tehetünk, hogy kivédjük ezeket a káros hatásokat?

A legfontosabb, az hogy bizonyos időközönként vegyük le tekintetünket a monitorról, és távolba nézve (például ablakon kinézve) lazítsuk el a belső, fókuszáló szemizmokat. A szem pihenése nagyon fontos. A legújabb ajánlás szerint húszpercenként legalább 20-30 másodperc távolra fókuszálásra van szükség a szem pihenése érdekében.

Segítenek-e a képernyőszűrők, védőszemüvegek?

Lehet kapni olyan szemüveglencséket, melyek kék szűrővel vannak ellátva. Ez tulajdonképpen egy kék szűrőréteg a lencsén. Akinek nincs dioptriahibájuk, de sokat használja a számítógépet, annak is javasolt szűrővel bevont lencséből szemüveget készíttetni, hogy a kék terhelést enyhítsék.

Műkönnyet érdemes használni a szemszárazság ellen?

Ha panaszt okoz a száraz szem (idegentest-érzés, mintha homok menne a szemünkbe, szemfáradtság, stb.), olyankor mindenképp érdemes műkönnyet használni. Nagyon fontos és betartandó, hogy a műkönny hatóanyag- és tartósítószer-mentes legyen.

Ha valaki negyedóránként felnéz, kinéz az ablakon, monitorszűrőt vagy védőszemüveget használ, szükség esetén műkönnyet csöpögtet a szemébe, akkor lényegében mindent megtett azért, hogy kivédje a számítógépezés káros hatásait?

Amennyiben ezeket az ajánlásokat tényleg betartja valaki, akkor a lehető legtöbbet tette meg a szeme egészségének érdekében.

Bejelentkezés: +36 1 44 33 200

Szeretettel várjuk rendeléseinken!

Optokid Gyermekszemészeti Centrum