A szemészeti vizitek a járvány időszakában különösen kockázatosnak számítanak, mivel bizonyos vizsgálatok során az orvos és a páciens közötti távolság akár 50 cm-re is csökkenhet, ellentétben a jelenlegi, 1-2 méteres ajánlással. Napvilágot láttak ugyanakkor olyan kutatási eredmények is, melyek szerint a koronavírus akár a könnyben is jelen lehet, ami tovább növelheti a fertőzésveszélyt a szemészorvosnál tett látogatás során.

A kontaktlencsét viselőknek a koronavírus-járványtól függetlenül is mindig nagy gondot kell fordítaniuk a higiéniára, ami a jelenlegi helyzetben hatványozottan érvényes. A helyes kontaktlencse-használatról Istvánfi Kinga szemész-kontaktológust, az Optokid Szemészeti Centrum munkatársát kérdeztük.

Mindennél fontosabb: a higiénia

Az első és legfontosabb óvintézkedés, amit meg kell tenni, mielőtt a kontaktlencsét viselők a szemükhöz érnének, az az alapos kézmosás. Fontos, hogy minden esetben szappannal tisztítsák meg a kezüket, és ha végeztek a művelettel, a törölköző használatáról se feledkezzenek meg.

„Azt gondolom, hogy megfelelő körültekintés mellett semmi akadálya annak, hogy akinek szükséges, kontaktlencsét viseljen, főleg akkor, ha egészséges. Ha viszont jelentkeznek olyan gyanút keltő tünetek, mint a köhögés, a szemvörösség, a náthás panaszok, akkor egy-másfél hétre, vagy amíg a betegség továbbáll, érdemes mellőzni a kontaktlencse használatát”

– részletezi a szakértő.

Szemüveg vagy kontaktlencse?

Sokakban felmerül a kétség a kontaktlencse viselésével kapcsolatban, hogy száríthatja a szemet, ami egyrészt védtelenebbé tehet a kórokozókkal szemben, másrészt arra ingerelhet, hogy gyakrabban a szemünkhöz érjünk. Ez utóbbit Istvánfi Kinga is megerősítette, majd hozzátette, hogy a kontaktlencsére tulajdonképpen úgy is tekinthetünk, mint egy, a szembe került idegentest:

„A szem egy idő után hozzászokik a kontaktlencse viseléséhez, de ettől függetlenül az mégis egy testidegen anyag marad a szervezet számára, erre pedig a szem is reagál. A kontaktlencse felszínén és alatta is kialakul egy úgynevezett könnyfilm-réteg, ami védelmet nyújt a szemnek, igaz, ez nem teljesen olyan, mint kontaktlencse nélkül.”

A szemszárazság a szakember szerint nem kifejezetten a kontaktlencse „érdeme”, ez a probléma ugyanis sokakat érint manapság, kontaktlencse viselése nélkül is. Ennek hátterében nagy valószínűséggel más külső hatások állnak, kiderült például, hogy bizonyos ételek is fokozhatják a szemszárazságot. Akinek alapvetően száraz a szeme, és úgy kezd kontaktlencsét viselni, sajnos számíthat arra, hogy a panasza felerősödik, ami sok kellemetlenséget okoz, például égő, viszkető, szúró érzést, ami kétségtelenül kényelmetlenné teszi a kontaktlencse viselését és gyakoribb szemdörzsölésre ösztönöz.

A szemész-kontaktológus tanácsai kontaktlencsét viselőknek:

  • Az alapos kézmosás mellett nagyon lényeges, hogy lehetőleg csak otthon tegyék be és vegyék ki a kontaktlencséjüket. Ha mégis szükségessé válik, hogy házon kívül érjenek hozzá a kontaktlencséjükhöz, azt csakis olyan tiszta helyen tegyék, ahol megoldható a kézmosás és a kéz szárazra törlésre. Aki előre tudja, hogy erre nem lesz módja, inkább mondjon le a kontaktlencse viseléséről.
  • A fertőzésveszély értelemszerűen fokozottabb a havi lencsét viselőknél, azoknál, akik naponta cserélendő kontaktlencsét használnak, alacsonyabb a rizikó. Azoknak, akik 30 naponta cserélik a kontaktlencséjüket, ügyelniük kell a kontaktlencse fertőtlenítésére is. Istvánfi Kinga szerint ehhez hidrogén-peroxidos kontaktlencse-ápoló folyadékot érdemes választani, ezt ugyanis az úgynevezett lágy lencséknél is gond nélkül lehet alkalmazni.
  • A kontaktlencse tartóját is ajánlott gyakrabban fertőtleníteni vagy cserélni. Vannak, akik szerint jó megoldás lehet a hőkezelés a mikrohullámú sütőben, az Optokid Szemészeti Centrum munkatársa azonban nem ezt tartja a legjobb választásnak: szerinte a lencsetartóba került hidrogén-peroxidos ápolófolyadék belülről kellően megtisztítja azt, a külső felületet pedig csak tiszta kézzel szabad megérinteni és csak szennyeződés-mentes helyeken szabad letenni.
  • Ha valami miatt a meg kell érinteni a szemüket, jobb, ha azt papírzsebkendővel teszik, amit aztán használat után ki is dobhatnak. Piszkos kézzel semmiképp sem szabad a szembe nyúlni, mindig előzze meg kézmosás ezt a műveletet! A legjobb, ha a szem érintese után is kezet mosnak, ezzel jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy tünetmentes fertőzöttség esetén másoknak továbbadják a betegséget.
  • Nagyon lényeges, hogy ha bármilyen szemet érintő panaszuk van, éljenek az online szemészeti konzultáció lehetőségével: fontos, hogy mindenképp lássa szakember a szemüket, így mielőbb megoldódhat a probléma.

Optokid Szemészeti Centrum – Doktor24 Egészségközpont